2025. április 8-án került sor az immár hagyománnyá vált rajz- és alkotói pályázat kiállításmegnyitójára a Horváth István Napok keretein belül. Kőmives Judit beszédében kiemelte, hogy iskolánk ötödik éve szervez már rajzkiállítást, az idei azonban annyiban újdonság, hogy egy állatvédelmi projektnap része volt, amely a központi épületben zajlott. Állatbarát Iskolaként és ÖKOiskolaként fontosnak tartjuk a felelős állattartást, a fenntarthatóságra nevelést, a természeti értékek védelmét, ennek szellemében hirdettük meg idei alkotói pályázatunkat, melynek témája a papírdobozok újrahasznosítása volt.

A felhívásra 85 db újrahasznosított alkotás és 151 db rajz érkezett nem csak iskolánk tanulóitól, hanem Balatonfűzfőről az Irinyi Általános Iskolából, a csajági Aranyalma Református Iskolából, a nádasdladányi Nádasdy Iskolából, és több mint 30 alkotást küldött a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda is.
Az óvodás gyermekek tavaszváró versek közül választhattak, ehhez készítettek illusztrációt. Az alsó tagozatos tanulók szabadjára engedhették fantáziájukat, és csodás tájakat rajzoltak, olyan helyeket, melyek a valóságban léteznek, vagy amit a gyermeki fantázia álmodott meg. Így láthatunk a kiállításon alkotásokat mesevilágról, varázslatos erdőről, tengerpartról.
A felső tagozatos diákoknak volt talán a legnagyobb kihívása: a 2025-ös év állatait kellett ábrázolni természetes lakókörnyezetükkel együtt. Így ezen a kiállításon láthatjuk az év rovarát, a sávos szitakötőt; az év madarát, a böjti récét; az év lepkéjét, a pókhálóslepkét; az év kétéltűjét, a sárgahasú unkát; az év halát, a kurta baingot és végül az év emlősét, a magyar szöcskeegeret.
Köszönjük a szebbnél szebb alkotásokat, és gratulálunk az elkészült pályamunkákhoz!

